A reklámkampánnyal szinte egy időben vehettük kezünk ügyébe a Sony Ericsson k500i-t. A hirdetésekből csak két szempár mosolygott ránk, és azt üzente, „majd aludj holnap”. Kíváncsivá tett minket is, hogy valóban érdemes-e a kelleténél több időt tölteni a készülékkel.

Design
A k500i, első pillantásra, nem egy extravagáns csúcsmodell, nehéz eldönteni róla, hogy melyik cég szüleménye is ez (persze főleg egy amerikai gyártó modelljeire emlékeztetett) Két különböző színben áll rendelkezésre, mi ebből az egyértelműen elegánsabb ezüst házast kaptuk meg. Formája hagyományosan letisztult, sarkai lekerekítettek. Oldalnézetből kecses, mondhatnánk ergonómikus ívet követ, némi szappantartó beütéssel.
Méretileg ideális a 80 grammon eloszló, 102x46x14mm, mégis kis mértékben fejnehéznek mondható. Persze nem csak ezért nem alkalmas ping-pongozásra, de a súlypontját nagyon nehéz volt megtalálni. Oldalt a kamera gyorsgombját alatta pedig a hangerő szabályzót találtuk, a másik szélen az Internet elérést kapcsolhatjuk be. Ez utóbbinál nehezményeztük, hogy nincs feltüntetve rajta jelzés, csak egy unalmas szürke gombként áll ott egymagában.
Apropó gombok: a billentyűzet optikailag kitölti a neki szánt mezőt, a gombok egyben vannak, műanyagból készültek, és könnyen nyomkodhatóak. A középen elhelyezkedő (Multi action) navigációs gomb kivételesen jól működik, optimálisan reagál a használatra, ráadásul a különböző irányokhoz alfunkciók is rendelhetők. A kijelző TFT minőségű, és ránézésre is nagy méretű 128x160 pixeles több, mint 65 000 színt jelentet meg, a grafikai világa pedig külön lapot érdemelne.

Kamera
A kamera, ami mint legtöbbször itt is hátsó lapon helyezkedik el. Egyedisége pedig, hogy egy az optikát védő redőny is található rajta. Előnye, hogy a VGA optikát megvédi a por, kosz, karcolás, ütések ellen.
Hátránya: csak akkor van, ha valaki kifejezetten lesi fotókra hajt.
Keretekbe is illeszthetjük a készítendő portrékat, ezáltal kedves ismerőseink: majomként, hippiként, tv sztárként, szuperhősként örökíthetők meg, vagy, csak ha úgy tetszik, pálmafás környezetbe is helyezhetők. Természetesen 4 X zoom, videó felvevő, napszak beállítás, önkioldó is hozzájárul a tökéletességhez.

Belső
A belső, összességiben elnyerte „házi” különdíjunkat is. Mondhatnánk, hogy a japánok, japánabbak lettek a japánoknál. A menü 3D animált, ami ezen a szinten azt jelenti, hogy az ikonok kerekek, és szinte, mintha nagyító alatt látnánk őket. Az alapképernyő animált, és folyton mozgásban van. A rendelkezésünkre álló memória 12 Mb-ban korlátozódik, ami véleményünk szerint már elég kell, hogy legyen. Amennyiben valakinek ez nem lenne elegendő, sajnos neki nem ajánlanánk nyugodt szívvel a k500i-t, mert a memória nem cserélhető. Az üzenetekben SMS-t, MMS-t írhatunk, fogadhatunk, tárolhatunk, ehhez van a Quick Share. Egy új csevegő programmal az un.: My friend alkalmazással, még azt is látjuk, hogy többiek közül mikor- ki van jelen. A naptár magasan kvalifikált, igényes darab, de az eddigiektől semmi eltérőt nem ad. A fájlkezelő viszont kibővíti a kategóriák közti eddig érezhető különbségeket, és a windowson felnőtt generáció számára is érthetővé, átláthatóvá teszi a telefon belsejét. Szintén a szervezőben foglal helyet a számológép, az átváltó, a mobil pénztárcához hasonló- kódmemória, a stopper, és az ébresztő is.
Szórakozás: bár ez nem feltétlenül a legfontosabb funkció egy telefonnál, a k500i, megőrizve a telefon mivoltát, egy kis mini playstation. A Gyártó külön erre a készülékre fejlesztette ki az u.n.: Mascot Capsule® Engine Micro3D Edition platformot. Találtunk darts-ot, mini verekedős, programot, egy demó verzióját a splinter cell, nevű mászkálós lövöldözős játékot, és egy bámulatos Sega teniszt is. Ráadásul a memóriába 45 db ilyen, vagy ehhez hasonló játék el is menthető, le is tölthető. Információink szerint a telefonhoz külön alkalmazások, panelek társíthatók, minek következtében a készülék, mint önálló konzol is használható. A hangok tekintetében sincs hiba, midi, mp3 fájlokat használ, és játszik le. Külön készíthetünk, a DJ program által csengőhangokat, amiket több stílusban, hangszerekkel bolondíthatunk meg.
A telefon testreszabhatósága sem alakult másként, mint a fentebb említett funkciók bármelyike, hiszen a k500i tökéletesen képes alkalmazkodni stílusokhoz, akár részleteiben, mint pl. hangok, akár egészében, mint pl. témák. Mivel a SonyEricssonokra jellemző, hogy szinte első lehetőségként rögtön a letöltést ajánlja fel, ezért is fontos, hogy az infra port mellet, java2, GPRS, WAP 2.0, és a kimagasló PC szinkronizálása áll szolgálatunkra.

Amit érdekesnek találtunk:
  • Kicsit a monitorra eső rész nehezebb.
  • 3D grafikus menü
  • Animált háttér
  • Új platformok
  • A kamera takaró redőny



Amin érdemes lenne változtatni:

  • Hamar lemerül az akksi
  • Nincs jelzés a külső Internet gombon
  • Kicsi a joystick
  • Nem bővíthető a memória



Ami nagyon tetszett:

  • A naptár
  • Kifogástalan 3d játékok
  • 65 000 Tft kijelző
  • mpeg4 videó felvétel-lejátszás
  • Hangvezérlés
  • quick share
  • „My friend”
  • Joystick
  • Egyedi képkeretek, VGA kamera
  • Dallamszerkesztő



A tesztelés során készített képek:



Összegzés:
Mondhatnánk, hogy kategóriájának csúcsa a telefon, de sajnos nem lehet tudni, melyik kategóriába is tartozik igazán. Ha a grafikákat, a csengőhangokat, és a játékokat néznénk, könnyen rávághatnánk, kik a fő célcsoport, de a kamera, a naptár, és a telefon más funkciói ezt annyira könnyen nem engedik nekünk. A 12 Mb-os belső memória elegendőnek nézz ki, és 900/1800/1900-os lefedettség is csak azt bizonyítja, lehet még , és érdemes is ilyen teljes telefont készíteni.

 
Köszönjük az SonyEricsson támogatását tesztünkhöz.